
Miért fontos a kényelmes matrac?
Miért fontos egyáltalán az alvás?
Az alvás Shakespeare Machbeth-je számára "napi halál", Samuel Johnson angol író szerint pedig „ellenállhatatlan bódultság”. Az ellentétes vélekedések ellenére azonban életünk közel egyharmadát alvással töltjük, nem véletlenül, hiszen kiemelten fontos, hogy jól aludjunk, és elegendő mennyiséget. Az alvás ugyanis javítja a koncentrációt és a memóriát, lehetővé teszi a test regenerálódását azzal, hogy a nappal felhasznált hormonokat szervezetünk alvás közben pótolja, továbbá frissíti és erősíti az immunrendszert és segít megelőzni a különböző betegségeket, hiszen alváskor testünk „kiüríti” az ébren töltött órák alatt felgyülemlett felesleges melléktermékeket.
Éjszakáinkat könnyedén nyugodtabbá, kényelmesebbé és egészségesebbé tehetjük: ehhez gyakran nincs is másra szükségünk, minthogy életstílusunkat tudatosan alakítsuk és lehetőségeinkhez mérten rendszerességet vigyünk mindennapjainkba, valamint körültekintő, gondos vásárlásra és a számunkra legmegfelelőbb ágy, matrac, párna és takaró kiválasztására ezzel téve éjszakáinkat nyugodtabbá nappalainkat pedig tevékenyebbé.
Mikor jön el az új matrac vásárlásának ideje?
Fáradtan ébred reggel? Morózus a hangulata? Fáj a feje vagy valamelyik testrésze? Egész nap csak ásítozik? Elgémberedett a nyaka? Még egy heverőn is pihentetőbb lenne az alvás?
Ha már nem is emlékszik mikor vásárolta matracát, egyáltalán Ön vásárolta-e, viszont a közepén mélyedés alakult ki, rugózata pedig elhasználódott, akkor érdemes elgondolkodni fekhelyünk lecserélésén. A mélyedéses gödrös matrac ugyanis hátfájást okozhat, mivel ilyenkor gerincünk tartóizmai kénytelenek betölteni a matrac rúgóinak funkcióját, hogy ezáltal hátunk alkalmazkodni tudjon a mélyedés miatt kialakult kényszer testhelyzethez. Ha nincs mélyedés a matracán ellenben gyakran ébred arra reggelente, hogy fáj valamelyik testrésze, akkor könnyen előfordulhat, hogy az Ön matraca túl kemény!
A közhiedelemmel ellentétben a túl kemény fekhely ugyanis egészségtelen, ilyenkor, bár a hátunk stabil helyzetben pihenheti végig az éjszakát, ízületeink azonban tönkremehetnek ami zsibbadáshoz, hosszú távon pedig keringési problémákhoz és fájdalomhoz vezethet. Ha tehát Ön mindezeket tapasztalja illetve már nem is emlékszik, hogy mikor vásárolta matracát, esetleg már több, mint hét éve, akkor legfőbb ideje, hogy beszerezzen egy új matracot még akkor is, ha matraca garanciája hét évnél jóval hosszabb időre szól.
A matracok és garancia levelük:
Ne tévessze Önt meg matraca garancia levele! Még ha több mint tíz éves garanciával is vásárolta matracát, ez még nem azt jelenti, hogy az mindig minőségi alvást fog biztosítani és nem járna esetleg jobban egy új beszerzésével. A szavatosság ugyanis a termék minimális élettartamát fejezi ki, és a gyártó arra vállal garanciát, hogy a matrac bizonyos fizikai jellemzői, általában a belső szerkezete, ez idő alatt nem változnak meg. Mindez azt garantálja, hogy Ön minőségi terméket vásárolt, nem azt hogy a matrac mindörökre biztosítja a kényelmes pihentető alvást.
Meddig élnek a matracok?
Egy matrac élettartama független tehát garancia levelétől. Előfordulhat, hogy a termék az évek során megőrizte jellemzőit, mégsem kényelmes rajta az alvás. Ön változott meg! Az emberi test folyamatosan változik, igényei ennek megfelelően átalakulnak. Hét évvel ezelőtt az Ön teste nem volt ugyanolyan, mint most. Ennek oka lehet a testsúly, az életstílus, a munka, a stressz, vagy az öregedés is.
Alvási szokásai is Önnel együtt változtak. A korábban kényelmes pozíciók nem biztos, hogy ma is ugyanolyan pihentető alvást biztosítanak mint korábban. Gondoljuk arra, hogy a korral nagy mértékben változik alvásigényünk is, az újdonsült szülők például hamar megtanulják, hogy a csecsemők alvási ritmusa mennyire eltérhet a felnőttekétől így kénytelenek kiböjtölni azt az időszakot amíg a baba alvási ritmusa hasonlítani nem kezd szüleiéhez.
Alvási igényeink tizenéves korunkban állandósulnak és a felnőttkorban lassan tovább rövidülnek, a nők általában valamivel többet alszanak, a középkorúak között pedig nagyobb eltérések is mutatkozhatnak az alvás terén. Az idősek (hetvenes éveiket taposók) általában beérik 5-6 óra alvással, de vannak olyan hetven évesek, akik éjszakánként akár 9-10 órát is szunyókálnak. Mindazonáltal az öregedés mellett számos oka lehet annak, hogy alvási igényünk és az alváshoz kapcsolódó szokásaink megváltoznak és egy új matracot követelnek maguknak, tartsuk észben tehát az időt és a változást!
Ne feledje: a matracot saját részére vásárolta, és nem az örökkévalóságnak!
Ez az oldal azzal a szándékkal készül, hogy összegyűjtsön jó pár szempontot, amit érdemes szem előtt tartani mikor matrac vásárlásra adjuk a fejünket. Segítünk a megfelelő ágy, ágyrács és az Önnek kényelmes, jó minőségű matrac kiválasztásában. További tippeket, ötleteket adunk a nyugodt egészséges alvás kellékeivel kapcsolatban, a megfelelő párnák és takarók kiválasztásához is. Így éjszakái remélhetőleg mély és pihentető alvást biztosítanak majd az Ön számára.





